Act III.
A driád
Ahogy Neela kilépett a portából, hatalmas hegyek látványa fogadta. Átnézett a válla fölött, de a portál már sehol sem volt. Mélyen az erdőben volt, mindenfele csak fák, bokrok, és persze a végeláthatatlan hegyek tengere. Démoni hangon morgott, majd mélyet szívott a levegőbe. Friss volt. Túl friss, túl párás. Valahol folyónak kell lennie a közelben. Már pedig ahol víz, folyó, avagy tenger van, ott ember is lesz. Emberek… Tűnődött el egy pillanatra a démon. Milyen furcsa, ostoba teremtményen. Manipulálhatóak, irányíthatóak, akár egy agymosott pokolszökevény. Neela hirtelen megtorpant. Szívdobbanások. Sok-sok szívdobbanás. Mély levegőt vett.
Erdő, Határvidékek
forrás: Guild Wars
Nagyobb kép - KLIKK
- Emberek. – Szólt a hang a fejében.
Már nem járhat messze, gondolta. Északnak ment. Pár száz méter után ki is ért egy kis tisztásra. Gyönyörű fennsík volt. Zsenge fű, illatos virágok, rálátás az egész hegyláncra. Egy parasztember kapálta a földjét, nem messze a horizonttól. Ahogy Neela közelebb ment, jobban szemügyre vehette a férfit. Aránylag vézna volt, talán még fiatal, de húsznál nem saccolta volta többnek. Bár sosem értette, hogy az embereknél pontosan, hogy működik ez az öregedés dolog. Jómaga már idejét sem tudja annak, mióta él. Él. Ironikus, hogy egy démon él. Neela elhessegette a zavaró gondolatokat és odalépett a paraszthoz.
- Szép napot, jó ember!
A paraszt abbahagyta a kapálást, majd felnézett. Láthatóan majd kiugrottak a szemei, amint meglátta Neelaát a druida testében, de a démon biztos volt benne, hogy ezt a reakciót is csak a női bájaknak köszönheti, nem pedig annak, hogy esetlegesen bárki is tudná itt, kié volt ez a test.
- Szíp’ napot Asszony. Mi járatba’ van erre mifelénk?
- Keresek valakit. Egy… Varázslót. Édesanyám nagyon beteg, és csak ő fog tudni segíteni.
Ő maga is tudta, hogy a varázsló csupán egy kulcsszó, elvégre nem mondhatja azt, hogy egy driádot keres.
- Hát itt e’ nincsenek ilyen kuruzslófélék, mennyé’ be a faluba oszt ott kérdezdősködjé’ én nem tudok segíteni. - Válaszolt a paraszt.
Neela hirtelen azt sem tudta, hogy az ember milyen nyelven beszél, de aztán rájött, „enyhe” tájszólás.
- Merre van a falu? – Kérdezte a férfitól.
- Arra e’. – Mutatott a fennsík túlsó vége felé.
- Csak egy pár perc, oszt már ott is lesz. - Tette hozzá végül.
Neela se szó se beszéd, hátat fordított és megindult amerre a paraszt mutatta. Kicsit feldühödött ezen a lekezelő stíluson, de most kisebb gondja is nagyobb volt ennél. Driád, driád… Hol vagy te rohadék? Gondolkozott. Ha már az övé lenne a driád lelke, vajon Azmodan Nagyúr…
- Állj! – Zökkentette ki a gondolatmenetéből egy durva férfihang.
Egy majd két méteres batár ember állt előtte, durva kivert bőrvértben. Egy anyag darabbal, egy ócska kard volt a nadrágjára kötözve.
- Mi járatban vagy itt idegen? – Kérdezte a férfi.
- Keresek valakit. – Válaszolta hidegen.
- No, és mégis kit keresel itt?
- Egy varázslót. – Válaszolta a démon.
- Hahaha. – Nevetett a férfi.
- Felénk nincsenek varázslók. – Mondta kaján vigyorral a száján.
- Hol találom a fogadót? – Tért ki Neela.
- Hmm.. Menj egyenesen itt – Mutatott a háta mögötti kikövezett útra.
- Jobb oldalt lesz. – Folytatta.
- Köszönöm. – Mondta Neela azzal kikerülte az óriást, aztán megindult az úton.
Békés környék volt ez. Az emberek tették vették a dolgukat, éltek békességben. Szokványos házak voltak ebben a csöpp faluban is, mint ahogy általában a szegényebb környékeken. Vaskos agyag téglákból, szalmából és nádból kirakott házak, tetők. Volt jó néhány mely termetes farönkökből volt összeeszkábálva. A hatalmas fák lombkoronája szitaként szűrte le a nap, perzselő sugarait, melyek végignyalták az út porát, és a kis házikók legtöbbjét. Neela alapos szemügyre vette a házakat, miközben a szemével kereste a fogadót. Úgy hitte, talán ott találhat végre valami használható információt a driádról. Az egyik keresztútnál, a sarkon, egy ember esett, vagyis inkább repült ki az ablakon. Csak egy átlagos kocsmai verekedés lehet, gondolta. Először talán bemegy oda, elvégre ott is jó információkat találhat, és lehet, csak villantania kell egy kicsit. A rozoga faajtó nyikorogva nyílt ki. Szemben a pultnál, jó pár férfi üldögélt, iszogattak s beszélgettek. Neela átment a pult másik végéhez, s kezét feltette oda, jelezvén, hogy várja a csapost. Egy zömök, kecskeszakállas férfi lépett ki a pult mögötti szobából. Kezét a kötényébe törölte, majd Neela elé lépett, a pult túlsó oldalán.
- Üdvözlöm a Rókalyukban szép hölgy! Miben lehet szolgálatára? – Kezdte a csapos, teljes jókedvvel a hangjában.
- Üdv csapos. Csak betértem ide, nem igazán tudom, merre járok. – Mondta Neela, akinek közben eszébe jutott, hogy valóban nem tudja pontosan, hol is van.
A csapos elmosolyodott.
- Hát kegyed nem járt még erre a Határvidékeken? Tudom, rossz mendemondák járják erről a helyről. – Válaszolt a csapos.
- De minden hiedelem közül talán a legrosszabb, arról a driádról szóló… Mióta ez terjed, alig járnak errefelé, így lecsökkent a forgalom, kevesebb a bevétel. – Mondta a csapos, némileg beleélve magát a mondandójába.
Neela szeme felcsillant. A driád, legenda… hmm… Érdekesen hangzik, talán jobb, ha kifaggatja erről a kis legendáról.
- Miféle legenda? Én még nem hallottam erről. – Mondta Neela.
- Ha akarja, elmesélem, de nem kér valamit inni? – Kérdezte a csapos.
- Egy ilyen szép hölgynek tudom ajánlani, a felső Határvidéki bort, almából készült, mifelénk a legjobb. Ráadásul most csak 1 arany pohara. - Ajánlkozott a csapos.
- Rendben. – Válaszolt Neela.
A csapos azzal biccentett. Sarkon fordult, majd a pult mögötti polcon kutakodott, mígnem elővett egy ébenfa borosüveget. Milyen furcsa, fából üveget faragni italnak. De hogyan faragják ki a belsejét? Tűnődött el Neela.
Eközben a csapos visszatért egy pohárral a kezében.
- Jöjjön kedves. – Szólt bátorítóan Neela felé.
Azzal elindult és a sarokban lévő asztalhoz ült, Neela pedig követte.
- Szóval, - Kezdett bele a csapos.
- A legenda úgy tartja, hogy a közeli erdőben, ahonnét a folyó ered, él egy driád, aki démonokkal szövetkezett és mindenki lelkét felfalja és egyenesen Diablo elé veti majdan. Persze, az egyszerű emberek elhiszik ezeket, de mi akik itt élünk mind tudjuk,hogy csak mendemonda, semmi valóságalapja nincs.
- Értem. Köszönöm, hogy elmesélte. – Válaszolta Neela.
- Nekem most mennem kell. – Tette hozzá.
- De hát… - Kezdte a csapos.
- Ne aggódjon jóember. – Vágott a szavába a démon.
Három aranyat tett ki az asztalra, azzal felállt és kisétált a fogadóból, vissza a kövezett úton, egészen a tisztásig, amíg meg nem látta a folyót. A folyó mentén indult a hegynek fel, amerről a folyó fakadt, és egyre mélyebben vágta be magát az erdőbe. Nem telt bele néhány órába, már esteledni kezdett mikor egy kutat pillantott meg. Nem akármilyen kutat. Tudta jól, hogy ez a driád műve, a féle szertartási dolog, rúna vésetekkel. Érezte rajta a benne lévő mágia vad pulzálását. Hátrébb lépett, s két kezével a levegőből gömböt kezdett formálni. Először csak pár szikra, aztán lángnyelvek, végül egy fej méretű tűzlabda próbált kiszabadulni a démon karmai közül. Neela megpördült és útjára engedte a labdát. Az pedig a kútba csapódott, és szilánkokra robbantotta. Kék por tört elő a lángokból, Neela pedig nézte, ahogy a szél, tekergő kígyókat csinál a mágikus porból. Az egyik közeli fa megreszketett, majd hatalmas törzse függőlegesen kettényílt, és egy emberi alak lépett ki belőle. Világoszöld bőre és hegyes füle szinte összetéveszthetetlen lett volna, a driád. Haja, akár csak ha indákból lett volna, úgy állt össze vastag fonalakká. A driádok származásuktól fogva a természet hű imádói és szolgálói, így megvetnek mindent, ami ellentmond a természetnek, akár a legcsekélyebb formában is, legyen az egy bőrvért, vagy fakard. Miért is? Ahhoz, hogy bőrvértet kapjuk, bőrt kell szereznünk, amihez persze állatokat kell ölni, így már itt elbukik a történet. A fa eszközökhöz pedig, fát kell vágnunk. Szó mi szó, szinte meztelen állt a driád a démonnal szembe. Neelát egy másodpercre még valóba el is kápráztatta, milyen gyönyörű tud lenni egy driád, pláne ha egy ős driádról van szó. Tudni illik az ilyesfélék már nagyon idősek, de persze, náluk a kor korántsem olyan tényező, mint az embereknél. Tulajdonképp külsőleg nem sok különbség lett volna egy driád és egy ős driád között, de valahogy, úgy mégis volt egy olyan érzése Neelának, hogy ő valamivel szebb, mint a többi.
Ahne, driád
forrás: Witcher
Nagyobb kép - KLIKK
- Shalla mah kral, dhena? – Fakadt ki a szó a driádból.
- Mit? Elpusztítottam a kis kutadat, tudtam, hogy idejössz, Ahne. – Válaszolt a démon.
- Honnan… Tudod… a… nevem… Démon? – Nyögte ki a driád, akinek látszólag is nehezére esett megszólalni más nyelven, mint az ősi.
- Tudom, amit tudnom kell, driád. Azmodan Nagyúr már vár.
A driád szeme összeszűkült, majd felemelte kezeit. Hatalmas fa gyökerek ragadták meg Neela lábát. Már szinte unta, hogy megint ezzel az ócska trükkel akarják sarokba szorítani ezek a nem normális természetimádók. A gyökerekre szegte kezeit, ahol is ujjai nyomán lángnyelvek marták rostjaira a gyökereket. Neela démoni hangon felnevetett, ahogyan látta a driád arcára kiült meglepődést. Meglepetésként érte a nevető démont a driád következő támadása, mely egy kihegyezett faág volt, egyenesen a lombok közül. Neela az utolsó pillanatban ugrott el a dárda elől, de az így is hosszú karcolást ejtett mellein. Végignézett magán, majd letörölte kezével a kiserkent vért, és kéjesen lenyalta ujjairól.
- Most döglesz meg. – Vágta rá.
Elszökkent balra, majd két kisebb tűzlabdát hajított a driád felé, aki eközben a dárdákkal próbálta szíven találni a démont. A driád látta, hogy nem sok esélye maradt, a démon túl erős lesz neki. Megnyitott egy portált az egyik fában, ahhoz hasonlóan, ahogy érkezett, majd elvetődött, gurult, és próbált a portál felé futni. Azonban a következő tűzlabda oldalba kapta, így elvágódott a fák között. Alig bírt mozdulni is a fájdalomtól, de ez volt most a legkevesebb. Felállt, és gyorsan varázsigéket súgott el. A közeli fának támaszkodott, amelyről a kéreg szinte vízként folyt le, egyenesen a driád karjára, melleire, és onnan végig az egész testén. Visszalépett a harctérre, de a démont nem látta már sehol. Újabb tűzlabda csapódott be mellette, majd egy a hátába. Előreesett arccal az avarba. Neela leugrott a közeli fáról, és bár hallani lehetett, ahogy reccsent egy csont, a legkevésbé sem érdekelte ez a halandó test, és annak problémái. Elkapta a földön fekvő driád fejét, hátrahúzta, majd térde húzta a félholt driádot. Apró körmei lassan szétpattantak, és éjfekete karmok bújtak elő a húsból. Torkának szegezte őket, majd közelebb hajolt.
- Találkozunk a pokolba.
Azzal átvágta a driád torkát három helyen. A vér a földre hullott, s közben gőzölgő vérpárává alakult. Lassan beborította őket a vérköd, ahogyan megnyílt a portál.
First Look: Challenge Rifts 
Necromancer Sizzle Reel 
